Vasvári Louise

Vasvári O. Louise, 1951-ben emigrált

Vasvári O. Louise, eredeti nevén Vasvári Alojzia Olga 1943. május 13-án született Budapesten. Keresztnevét egy családi hagyomány miatt kapta, mivel családja nőtagjai között a 19. század óta szállt generációról generációra a név. Anyai nagyapja, aki Győrben élt előtte, Dachau-ba került mint politikai fogoly. Nagyanyja és nagybátyja eközben megmentette és rejtegette Louise édesapjának testvérét aki mint munkaszolgálatos indult Németországba. Louise édesapja mérnök volt, aki testvérével együtt egy kis üzem tulajdonosa volt, ahol gépeket javításával foglalkoztak. 1945-ben az üzem újraindulásakor gépjárműveket és mezőgazdasági gépeket javítottak. 1948-ban New York-ba utazott üzleti ügyben, hogy használt csapágyakat szerezzen be, miközben a Kommunista Párt átvette Magyarországon a hatalmat. Mivel Magyarországon börtönbe került volna így nem mert visszatérni, de szerencsére Truman elnöktől politikai menedékjogot kapott, de sajnos feleségét és gyerekét nem tudta kimenekíteni. 1951-re az egész családot mint osztályellenséget tartották számon és így végig a kitelepítéstől való félelemben éltek. Eközben a család számos tagja a kistarcsai börtönbe került.
Szerencséjükre Jerry Ford szenátor közbenjárása után Louise és édesanyja egyaránt kaptak “piros” kitelepülési útlevelet, habár ekkor kizárólag párttagok utazhattak. Ugyanakkor nem kaptak amerikai vízumot és így először egy évet a kolumbiai Bogota-ban töltöttek, ahol senkit sem ismertek, de megéltek, mivel Louise édesanyja beépült az ottani magyar közösségbe. Végül 1952-ben kaptak amerikai vízumot és először a New Jersey állambeli Newarkba érkeztek, majd Irvington-ban telepedtek le, ahol összesen két magyar családot ismertek, így még inkább magukra voltak utalva.

Louise pontosan emlékszik a család első amerikai éveire, a különböző hibákra amiket elkövettek és arra, hogy mennyire lelkesen próbált segíteni az 56-os forradalom után Amerikába érkező magyar menekülteknek.

Első diplomáját a new jersey-i Montclair Egyetemen kapta német és spanyol szakon, amit három év alatt végzett el. Ezután Berkeley-re járt, ahol mesterfokozatot majd PhD-t szerzett latin nyelvű irodalom (Romance Philology) szakon. Tudományos karrierje nagy részét a Stony Brook University-n töltötte, ahol jelenleg emeritus professzor Összehasonlító Irodalom és Nyelvészet szakon. Emellett az Amerikai Magyar Tanárok Egyesülete elektronikus újságjának, a Magyar Kultúrális Tanulmányoknak a főszerkesztője valamint tanít a New York University Nyelvészet tanszékén valamint a Szegedi Egyetemen társult tagja. Fő területe a középkor tudományok, történeti vagy diakronikus nyelvészet, szociolingvisztika, a Holocaust történelme és mindezt egy szélesebb összehasonlító-kultúrális perspektívából közelíti meg, amit átitat a gender perspektíva.

Other videos from
the Visual Archive