Ludányi Pál

Ludányi Pál

Ludányi Pál 1943. december 18-án született Kaposvárott. Még szinte újszülött volt, amikor családja Ausztriába menekült a II. világháború végén.

Édesapja a II. világháború során a Magyar Honvédség jól ismert ezredese volt és így egész családját Ausztriába rendelték 1945-ben. Ezután több éven át Ausztriában élt a család, de nem menekülttáborban, hanem egy osztrák grófnő vendégházában Hohburgban. Később egy Weghscheidben lévő menekülttáborba kerültek. A család 1949-ben emigrált Amerikába, először Virgina államba, majd Észak-Karolinába, ahol kezdetben nagy szegénységben éltek és egy farmon dolgoztak. Később New Yorkba költöztek, ahol szülei kétkezi munkával tartották el a családot, de hétvégén a new yorki magyar-amerikai közösség prominens személyiségei voltak.

Pál 1953-ban először a cserkészmozgalom tagja lett ahol a Vasvári Zoltán vezette első magyar cserkészcsapat tagja volt. Vasvári később elhagyta a cserkészmozgalmat és megalapította az Amerikai-Magyar Lövész Egyesületet, amely jóval hangsúlyosabb politikai álláspontot képviselt. Pál a szervezet egyik első tagja volt és testvérével Andrással együtt számos további tagot toborzott, akik hasonlóan gondolkodtak Magyarország sorsával kapcsolatban. A szervezet aktív tagja volt 1960 és 1972 között és az abban való részvétel nagyban meghatározta fiatal kora gondolkodását.

Az 1960-ban alapított Amerikai-Magyar Lövész Egyesület célja a magyar történelem, kultúra és nyelv fenntartása és továbbörökítése. Szintén a szervezet céljai közé tartozott, hogy katonai kiképzést nyújtson olyan fiatal amerikai-magyaroknak, akik később aktívan harcolhatnak Magyarország kommunista dikatúra alóli felszabadításáért. Számos fiatal amerikai-magyar csatlakozott a szervezethez, főleg olyanok akik az elbukott 56-os forradalom után hagyták el az országot. A forradalmat követő évektől a 60-as évek végéig a szervezet hangsúlya a katonai kiképzésen volt. Ezután a fókusz inkább a magyar kultúra átadása és megtartása lett, valamint Magyarország vasfüggöny mögötti helyzetének és elszigeteltségének bemutatása minél szélesebb kör számára.

Pál a new york-i Hungaria Folk Dance Ensemble alapítótagja volt 1962-ben és 1985-ig aktív szerepet játszott a szervezetben. Ezenfelül az amerikai National Ski Patrol tagja volt 43 éven át, ahol a Vermont és Connecticut államokban található síterepeken vészhelyzet esetén elsősegélyben részesítette a rászorulókat. Karrierje során az Interlab nevű cégben dolgozott mint gyártási igazgató. A connecticut-i Newtonban él feleségével és két lányával.

Pál idősebb testvérével, Ludányi Andrással szintén készített interjút a Memory Project.

Other videos from
the Visual Archive