Warren Vasvári Enikő

Interview by Andrea Lauer Rice

Warren Vasvári Enikő 1954. február 6-án született New York Brooklyn negyedében. Szülei Vasvári Zoltán és Stefánia, akik a II. világháború után hagyták el Magyarországot. Édesanyja tanár volt, míg apja a Magyar Honvédség tisztje, akik a világháborús vereség után az ország elhagyására kényszerültek. Hosszú ideig éltek egy németországi menekült táborban, míg végül bevándorolhattak Amerikába. Testvére Ildikó is Németországban született.

Enikő gyerekkora nagyrészét a szorosan összetartó new jersey-i amerika-magyar közösségben töltötte. Édesapja az Amerikai-Magyar Lövész Egyesület alapítója, amelynek célja a magyar történelem, kultúra és nyelv fenntartása és továbbörökítése. Szintén a szervezet céljai közé tartozott, hogy katonai kiképzést nyújtson olyan fiatal amerikai-magyaroknak, akik később aktívan harcolhatnak Magyarország kommunista dikatúra alóli felszabadításáért. Számos fiatal amerikai-magyar csatlakozott a szervezethez, főleg olyanok akik az elbukott 56-os forradalom után hagyták el az országot. A forradalmat követő évektől a 60-as évek végéig a szervezet hangsúlya a katonai kiképzésen volt. Ezután, különösen Enikő vezetése alatt, a fókusz inkább a magyar kultúra átadása és megtartása lett, valamint Magyarország vasfüggöny mögötti helyzetének és elszigeteltségének bemutatása minél szélesebb kör számára.

Az interjú során Enikő hosszan beszél arról a “kettős” életről, amit gyerekkora amerikai és magyar fele jelentett. Míg hétközben a helyi iskola pom-pom lány csapatának volt tagja, addig hétvégén és nyaranta a Lövész Egyesület lánycsapatának vezetője volt a pennsylvania-i Rummerfieldnél lévő farmon. Az 1991-ig családja tulajdonában lévő farm mindig is kulcsszerepet játszott magyar indentitása megtartásában.

Enikő a new jersey-i Rutherfordban található Fairleigh Dickinson Egyetemen végzett Nemzetközi Kapcsolatok szakon. Habár tervei közt szerepelt, hogy az amerikai külszolgálaton belül fusson be karriert, házassága miatt tervei megváltoztak és Houstonba költözése után végig aktív szerepet vállalt a helyi magyar szervezetekben míg emellett a biztosítási szektorban dolgozott. Jelenleg San Antonioban él és a közelmúltban vonult nyugdíjba 26 év után a Hartford biztosítótól. István fia nagyon jól beszél magyarul és büszke magyar származására.

Az interjú a pennsylvania-i Rummerfieldben készült 2016 szeptemberében a Lövész Egyesület „osztálytalálkozója” során. A találkozó része a Lövész Egyesület történetét feldolgozó dokumentumfilmnek, amelyet szintén a Memory Project készít el 2017 során.

Other videos from
the Visual Archive