Kalóz Attila, Magda és István
1956erKalóz Attila, Magda és István
56-os menekültek
Kalóz Attila, Magda és István együtt nőttek fel Tiszaföldváron a 40-es évek végén és az 50-es évek elején. Ennek ellenére pontosan emlékeznek a kommunista rezsim brutalitására. A kisvárosban édesapjuk sikeres üzletember volt a II. világháború végéig, amikor a kommunista rezsim minden vállalkozásukat és vagyonukat kisajátította. Édesapjukat a kommunista titkosszolgálat elhurcolta és 1950 és 1952 között végig kínozta, míg házukba szovjet katonákat költöztettek be. Ahogy Attila az interjú során megfogalmazta: „Gyűlöltük a rendszert de nem volt semmilyen választásunk”. 1956-ban a forradalom során jött a választási lehetőség és a család nyugatra menekült. December 9-én az egész család elhagyta Magyarországot és kalandos módon jutott el Ausztriába. Menekülésük szívszorító története mindhármuk közös emléke és ezért is vállalták az interjút közösen.
Ausztriában három évig várakoztak mielőtt bevándorló vízumot kaptak volna Amerikába. Ezalatt az idő alatt Iselsberg-ben jártak iskolába a holland királynő támogatásával magyar menekültek részére fenntartott iskolába. 1959-ben érkeztek Amerikába amikor 18, 16 és 14 évesek voltak. Amerikába való bevándorlásukat a Catholic Relief Agency támogatta. Habár mindig büszkék voltak magyar származásukra, úgy döntöttek, hogy végleg Amerikában telepednek le és itt építik fel életüket. Mindhárman sikeres karriert futottak be és máig egymás közelében élnek a new yorki New Paltz-ban. Az 56-os forradalom életük egyik legfontosabb eseménye volt, amely teljesen megváltoztatta a sorsukat.