Varjú László

Interview by Réka Pigniczky

Dr. Varjú. László 1938. július 28-án született Igalon. 1955. április 4-én a felszabadulás ünnepén többedmagával részt vett a kommunista rezsimet kritizáló röpiratok terjesztésében. Ezért kihallgatták, megkínozták és 2 és fél év börtönre ítélték valamint nem fejezhette be gimnáziumi tanulmányai harmadik évét. 1956 júniusában szabadult és ősszel folytathatta tanulmányait Csurgón. A forradalom kitörésekor a forradalmi diáktanács elnöke lett valamint a város forradalmi tanácsának legfiatalabb tagja. Habár aktívan nem harcolt, többek között Molotov koktélokat készített a szovjet tankok elleni küzdelemhez. A forradalom bukása után sem menekült el, hanem egészen 1957 februárjáig reménykedett. Ekkor már kizárólag Jugoszlávia felé lehetett elhagyni az országot (a forradalom után emigráló 200 000 menekült közül csak 16 000 hagyta el az országot a déli határon keresztül).

Megrázó interjúja során beszámol a jugoszláv hatóságok kegyetlenkedéesiről az ott lévő menekült táborban töltött öt hónap alatt. Végül sikerült az Egyesült Államokba emigrálnia 1957 végén. Itt hamarosan csatlakozott a new jersey-i magyar emigráns közösséghez, többek között az Amerikai-Magyar Lövész Mozgalom paramilitarista szervezethez ami azzal a célkitűzéssel jött létre, hogy részt vegyen Magyarország szovjet uralom alóli felszabadításában. Egészen 1968-ig aktív tagja volt a szervezetnek, amíg vissza nem tért Ausztriába, hogy orvosi tanulmányai megkezdje. Az orvosi diploma megszerzése után az amerikai hadseregben dolgozott és az amerikai légierőnél volt alezredes.

Végig aktív szerepet játszott az amerikai-magyar közösségben. 2001-ben feleségével együtt visszaköltözött Magyarországra ahol mint bőrgyógyász dolgozott miközben szülővárosa Igal polgármesteri szerepét is betöltötte.

Other videos from
the Visual Archive