Nagy Iván

Interview by Réka Pigniczky

Nagy Iván 1937 február 15én született Budapesten. Édesapja miniszteri számvevőszéki főtanácsos volt, emellett vezérkari százados. A második világháború alatt Ivánt, hugát és édesanyját vidékre, Mosonszentmiklósra költöztették a bombázások miatt. Miután édesapja meghalt 1944ében, anyai nagyszüleinél nevelkedett igazi falusi környezetben egészen 1955-ig, mikor ismét Budapestre költözött egyetemre.

Az 1956-os forradalomban egyetemistaként volt aktív, majd külföldre távozott November 17én, és végül Berlinbe került. Pár évet járt itt egyetemre (mérnöki, majd teológiai karra), de családi okokból nem tudta tanulmányait befejezni, így statisztikai adatfeldolgozóként dolgozott.

Nagy Iván a berlini magyar közösségi élet egyik legaktívabb szereplője volt sok éven keresztül. Rendezvények előkészítésében aktívan részt vett, emellett szorgalmazta az berlini cserkészéletet és a magyarnyelvű óvoda beindulását. Hosszú éveken át szervezte a berlini magyar katolikus közösség miséit, szerkesztette a hónaponként megjelenő informatív körlevelüket. Ezenkívül– berlini magyar pap hiányában – különböző lelkipásztori feladatokat is elvégzett, valamint gyászbeszédeket is tartott.

Nagy Ivánt a „Magyar Kultúra Lovagja” kitüntető címet kapta 2006/ban

Other videos from
the Visual Archive