Horváth Gyula
1956erHorváth Gyula, 1956er
56-os menekült
Horváth Gyula 1940. október 24-én született Sopronban. Édesapja a Győr-Sopron-Ebenfurt Vasúttársaságnál dolgozott. Az osztrák határ közelsége miatt Sopron a határzónába esett ahol a család úgy ismerte a környéket mint a tenyerét. Ennek nagy hasznát vették, amikor a forradalom bukása után úgy döntöttek, hogy elmenekülnek Magyarországról. Gyula, két testvére, édesapja és édesanyja egy vasárnapi kirándulás alkalmával a Sopron környéki hegyekből az ausztriai Klingenbach-ba szöktek.
Ausztriában először egy vasúti dolgozók számára fenntartott házban laktak, majd Svájcba érkeztek, ahol a helyi Lions Club támogatásával Locarno-ba költöztek. Habár örökké hálásak lesznek a svájciaknak, mert befogadták őket, hamar rájöttek, hogy milyen nehézségekkel jár a semmiből mindent újrakezdeni Svácjban. A svájci bevándorlási szabályok korlátozták az országon belüli szabad mozgást és így a munkalehetőségeket is. Így a család úgy döntött, hogy megpróbálnak bevándorolni az Egyesült Államokba. Ez azzal járt, hogy visszakellett térniük Ausztriába és bevándorló vízumot kérni Amerikába. Mivel a svájci hatóságok elvették az útleveleiket, így megint illegálisan kellett átlépniük egy határt, hogy visszajussanak Ausztriába. Egy filmbe illő utazás után, amelynek során a lichtenstein-i hatóságok letartóztatták a családot, végül 1957. januárjában érkeztek meg az Egyesült Államokba.
Az interjú során Gyula hosszan leírja menekülésük történetét, mindenapjaikat a Camp Kilmer bevándorlótáborban, illetve később az életüket Philadelphia környékén. Édesapja a Philadelphia melletti Magyar Tanya alapítótagja volt miközben Gyula a Külföldi Magyar Cserkész Egyesületbe járt. 1964-ben fejezte be egyetemi tanulmányait, majd 1965-66-ban Koreában szolgált az amerikai hadseregben. Innen származik érdeklődése a távol-keleti-i történelem és kultúra felé és ezért szerzett PhD-t a témában az Indiana állambeli Bloomingtonban található Indiana University-től. Itt találkozott későbbi feleségével Karen Rosenberggel is, aki kommunikációs szakos diák volt az egyetemen és később az amerikai Közszolgálati Rádió (NPR) előfutáránál dolgozott. Később egy Fullbright ösztöndíj segítségével Koreában fejezte be egyetemi tanulmányait. 1975-ben csatlakozott a CIA-hez, ahol mint elemező dolgozott, többek között Kelet-Európára fókuszálva. Mint interjúja során kifejti, „Azért hagytam el Magyarországot, hogy ne kelljen egész nap a kommunista propagandát hallgatnom és végül egész nap a kommunista propandát olvasgattam Amerikában ülve”. 2000-ben vonult nyugdíjba a CIA-től és után 2012-ig a Northrop Gunman-nél dolgozott mint elemző. Karrierje során 10 évig élt külföldön a Távol-Keleten, Afrikában és Európában.