Harsay György
1956erHarsay György
(Az interjú az „Németországi Magyar Vizuális Emlékgyűjtemény“ részeként készült a Collegium Hungaricum Berlin-nel együttműködésben.)
Harsay György 1935. február 25-én született Nagykanizsán ahol felmenői több mint 150 éve éltek. Édesapja az Országos Társadalombiztosító Intézetnél doglozott. A kommunista hatalomátvétel után a család Budapestre költözött ahol György 1953-ban végezte el a gimnáziumot. Eredetileg a Veszprémi Egyetem kémia szakára jelentkezett, de végül a történelem szakot kezdte el. A forradalom kitörésekor egyetemi tanulmányai negyedik évében volt, így 1957 nyarára történelem tanár lett volna.
Interjúja során György hosszan beszámol a forradalom előtti intellektuális légkörről Budapesten, többek között az egyetem folyó vitákról, külön kihangsúlyozva a Petőfi Kör szerepét ahol a diákok egymás között vitatták meg a politikai kérdéseket. 1956. nyarára ezek a viták egyre intenzívebbek lettek. Rajk László október 6-i újratemetése csak olaj volt a tűzre és ez egyértelműen megérződött a Petőfi Körben folytatott vitákon is. György szemtanúja és lelkes támogatója volt ezeknek az eseményeknek.
A felhívások egyre merészebbek lettek és György véleménye szerint a hatalom ezt nagyon rosszul kezelte. Ott volt a forradalom kezdetekor a rádiónál, amikor a tömegbe lőttek. Mint az egyetemi delegáció képviselője ment el a Korvin köziekhez, ahol személyesen találkozott a csoport első vezetőjével, Kovács Iván Lászlóval, akit később kivégeztek. Később megint találkoztak és élénken emlékszik arra, hogy a forradalom céljait vitatták meg. Szintén része volt a szakszervezeti vezetőkkel egyeztető egyetemi delegációnak.
A szovjetek visszajövetele és a forradalom leverése után György tudatában volt, hogyha Magyarországon marad, akkor megkell, hogy tagadja a forradalom elveit és innentől mint ellenforradalom kéne utalnia rá. Mivel ezzel nem tudott egyetérteni, ezért inkább az emigrációt választotta, habár csak pár hónap volt hátra az egyetemi diploma megszerzéséig. November 9-én elhagyta Magyarországot Ausztria irányában és végül Münchenben kötött ki. Habár kezdetben voltak nyelvi nehézségei, végülis megszerezte egyetemi diplomáját közgadaságból. Münchenben élt azóta, ahol a munka és család mellett a németországi magyar illetve a német sajtóban publikált 1956-ról és következményeiről.