Vörös Katalin

Interview by Réka Pigniczky

Vörös Katalin 1941-ben született Mosonmagyaróváron az osztrák határ közelében. Édesapja luterán kántor volt valamint általános iskolai tanár, édesanyja ápolónő. 15 éves volt a forradalom kirobbanásakor, de pontosan emlékszik a diáktüntetésekre, mivel testvéreivel és édesapjával maga is résztvett bennük. Szerencséje volt, őt nem találták el a mosonmagyaróvári sortűz során, nem úgy mint más diákokat és munkásokat akiket a titkosszolgálat sortűze gyilkolt meg amikor a határőrség barakjai felé meneteltek. A mosonmagyaróvári sortűzben több mint 80 ember vesztette életét.

Katalin és családja november 4-én hagyta el az országot mindent hátrahagyva. Szülei először Svájcban kaptak munkát, míg ő a magyar menekültek számára fenntartott németországi magyar gimnáziumban fejezte be középiskolai tanulmányait. 1960-ban emigráltak Amerikába, ahol elvégezte az egyetemet és villamos mérnök lett. Aktív tagja volt a pennsylvaniai és new jersey-i magyar közösségnek. Később Kaliforniába költözött és itt kapta meg a Berkeley-ről villamosmérnöki mesterfokozatát. Több mint 25 éven át vezette a Berkeley mikroprocesszor tervezési laboratóriumát (Microfabrication Laboratory). Régóta aktív tagja az Amerikai Magyar Tanárok Egyesületének, ahol többek között a szervezett honlapjáért felelős, valamint a digitális folyóirat szerkesztője. Ezenkívül a San Francisco környéki magyar közösség legnagyobb online közösségének szervezője több mint 1 000 fős tagsággal.

Other videos from
the Visual Archive