Papp László

Interview by Andrea Lauer Rice & Réka Pigniczky

Papp László, 56-os menekült

Papp László 1929-ben született Debrecenben. Édesanyja oldalán felmenői ismert református lelkészek voltak, míg édesapja egy mezőgazdasággal foglalkozó középosztálybeli családból származik. László két és fél éves volt, amikor édesanyja meghalt és édesapja újból megnősült. A II. világháború előtt református gimnáziumb járt, majd hadapród lett. A világháború alatt a teljes egysége fogságba esett és Németországban került mint az amerikai hadsereg hadifoglya, majd a háború után visszkerült Magyarországra. Eközben családja a háború végével kivándorolt Venezuelába, így László egyedül maradt itthon.

Budapestre került és felvételt nyert a Műegyetemre az építőmérnök szakra. 1948-ban ahogy a kommunisták folyamatosan átvették a politikai hatalmat, Lászlót kirúgták az egyemről származása miatt fél évvel a végzése előtt. Végül az állami Lakóépület Tervező Vállalatnál (Lakóterv-nél) kapott állást és itt dolgozott öt éven át a forradalom előtt. Lakóterves évei alatt hat iskola és egyéb középületek tervei kötődnek a nevéhez, miközben megházasodott. 1956-ban a 600 alkalmazottas Lakóterv forradalmi bizottságának elnöke lett. A forradalom alatt a köztársaság téri Kommunista Pártközpont ostrománál küzdő szabadságharcosok az épület alatt lévő alagutakat és helységeket akarták felderíteni politikai foglyok után kutatva és így látni akarták az épület terveit. László feladata volt tisztázni, hogy nem léteznek titkos földalatti börtönök az épület alatt és így nem szükséges ásásokat végezniük.

A forradalom bukása után terhes feleségével elmenekültek és sajnos a magzatot is elvesztették. Amerikában először Chicago-ban laktak egy évig, ahol az 1956-os diák szervezet elnöke lett egy éven át, amelynek végig aktív tagja maradt. Később egy Connecticut állambeli építész cégnél kapott munkát. Feleségével két gyerekük van és jelenleg New Canaan-ban élnek.

Other videos from
the Visual Archive